Az embernek szüksége van a rendre
Interjú Sípos Ete Zoltán lelkipásztorral
A legfontosabb talán egy gyülekezetben a lelkész bemutatása. Sípos Ete Zoltán már tíz éve lelkész itt Újszegeden. Érdemes volt beszélgetni Vele, és érdemes elolvasni is a mondatait.
Vágjunk rögtön a közepébe: Miért lett Szeged a választott hely?
Úgy gondolom, Isten akarta, hogy engem ide meghívjanak, és hogy már tizedik éve itt lehessek.
És "jó itt"?
Nagyon jól érezzük magunkat a családunkkal, a gyülekezet nagy szeretettel fogadott minket, ami még most is tart, és remélem, meg is marad.
Hallhatnánk néhány szót erről a gyülekezetről?
A történések bizonyos része látható, más része nem. Ami látható: folyik a gyülekezeti élet, istentisztelet, ahová bárki eljöhet, ha Isten Igéjére kíváncsi. Van ifjúsági óránk, ahová egyetemisták járnak, Bibliaóránk, imaóránk, de vannak istentiszteletek gyerekeknek és péntekenként ifjúsági óra középiskolásoknak. A lényeg minden "rendezvényen" Isten Igéjének a tanulmányozása, és a magunk életére való alkalmazása. És itt jön a nem látható része a gyülekezeti életnek. Mert azt, hogy Isten szava kiben mit munkál ki, azt nem látjuk, de ez az igazán fontos. És ha valaki eljön ide, biztos, hogy valamiképpen megváltozva fog elmenni.
Térjünk vissza az Ön személyéhez, és egy kicsit ugorjunk vissza az időben! Miért lett lelkész?
Édesapám is lelkész, nagyapám is az volt, édesapám családjában öt lelkész volt, biztos ez is közrejátszott a választásban. De én ezt is Isten hatalmának tulajdonítom. Már gyerekkoromtól hallgattam az Igéjét, édesanyám minden nap esti áhítatokat tartott nekünk. És így már kiskoromban megszólított az Úr. 12-13 éves koromban határoztam el az ő hatalmának engedve, hogy teljesen nekiadom az életem, átadom Neki az irányítást felette, és nem hagyom, hogy az emberek, vagy különböző befolyások irányítsanak, formáljanak. Az, hogy lelkész legyek teljesen tisztán gimnázium 3-4. Osztályában merült fel bennem. És így is lett.
Milyen volt lelkész családban felnőni? Különbözött ez más, "normális" családtól?
Talán igen, mert a szüleim más értékrend szerint rendezték be az életüket, mint általában az emberek. Ez kezdődött azzal, hogy több gyereket vállaltak. Én vagyok a legnagyobb, és van tíz testvérem. Már ez is más volt, egy ekkora családban felnőni. A családunk nagyon jó család volt. Még most is az. Volt fegyelmezés, édesapám volt a család vezetője, édesanyám pedig nagyon sokat dolgozott körülöttünk. Nekünk, ha nem tanultunk, vagy nem voltunk iskolában, segítenünk kellett otthon. De nem csak fegyelem volt, hideg légkörrel. Mindig éreztük, hogy szeretnek minket, és örülnek nekünk. Az egész családunkat a Biblia szava irányítja. És azt is Isten áldásának tartom, hogy ilyen jó családom lehet, ahol nincsenek feloldhatatlan ellentétek, vagy viszályok.
Gondolom, otthon is láthatott erre példát, de lehet tanulni azt, hogy kell bánni az emberekkel?
Biztos van egy olyan része, amit lehet tanulni. Szerintem ezt a képességet Isten adja az embernek. De nem hinném, hogy "bánni kellene" az emberekkel, azt sem tudom, én hogyan "bánok" velük. Ajándék ez Istentől. Hogy tudom, hogyan álljak az emberi kapcsolatok elé. Persze én sem vagyok tökéletes, biztos hibázok is.
Milyen érzés az, ha valaki egyszer csak úgy beállít Önhöz, hogy kétségbe van esve?
Ilyen esetekre fel vagyok készülve, már tizenöt éve vagyok lelkész, de már a teológián tudtam, hogy lehet ilyen. Ennek ellenére minden ilyen eset meglepetés, és ilyenkor imádkozom, hogy legyen bölcsességem, hogy megértsem, mi a gond, és hogy jó tanácsot tudjak adni.
Milyen érzés ilyenkor bepillantani az emberek álarca mögé?
Nem gondolom, hogy az álarc jó szó. A külsőségek mögé talán. Azt tudom a Bibliából, hogy minden ember más. (Ez már magában egy nagy csoda.) Túl nagy meglepetések azért nem szoktak érni. Ha egy nem hívő ember jön hozzám, tudom, hogy az egész élete problémás. A kapcsolatai, gondolatai, emlékei, jövőképe, a vágyai, mind-mind problémát jelentenek számára, és össze vannak kuszálódva. Ez nem meglepő, mert ahol nincs Isten, ott rend sem lehet. Persze jöhet hívő ember is hozzám problémával, hisz az ő életük sem tökéletes. Ahogy halad az életük Isten irányítása alatt, úgy jönnek ki ők is folyamatosan a rendetlenségből. De más, ha egy hívő életének egy részével van baj, vagy egy Isten nélküli ember egész életével.
Mit tud mondani egy hitetlen embernek ilyenkor?
Azt, hogy alapvető feladata, hogy Jézus Krisztussal rendezze a kapcsolatát. Mert Jézus kész segíteni, és az ő segítségével bárki tud új életet kezdeni. Vissza kell fordulni Istenhez.
Mit szoktak erre reagálni?
Ez változó. Van, aki tudja ezt. Van, aki durván elutasítja.
Nem nehéz egy ilyen durva visszautasítást elfogadni?
Nem könnyű. De tudom, hogy egy ma kimondott "nem" holnap lehet "igen". És a visszautasítással nem engem sért meg, hanem Istent, és nem nekem lesz rossz általa. Inkább sajnálom az ilyen embert, mert tudom, hova vezet az a lejtő, amin tovább megy.
Meg lehet ezt tanulni? Hogy az ember ne ítélkezzen egy kimondott "nem" alapján?
Ítélkezni Persze, meg lehet tanulni, de különbség van ítélés és ítélkezés közt. Ítélni kell, mert el kell döntenünk, mi az igaz, mi a hamis. Egy orvosnak is ítéletet kell hoznia, hogy mi a baja annak, aki hozzá ment. Ugyanígy nekem is meg kell ítélnem, hogy egy ember megtért, vagy nem. Ítélkezni? Szerintem ez mást jelent. Ilyenkor Isten helyébe teszem magam, és eldöntöm az emberekről, hogy te a pokolba kerülsz, te pedig végérvényesen a mennybe. Ezt viszont nem szabad. De ítélni, még egyszer mondom, kell, mert most is rengeteg tévtanítás szól a Bibliáról, Jézus Krisztusról, és ítélni kell, hogy ezek biblikusak-e vagy nem.
Van értelme küzdeni a tévtanítások ellen?
Van. Mert azzal, hogy küzdünk ellenük, és legyőzzük őket, nemcsak a rosszat szorítjuk vissza, hanem jót, rendet hozunk a helyére. Ha nem küzdünk a gonosz, a sátáni ellen, az egész világ rossz lesz. És a káoszban minden megfoghatatlan lesz. Az emberek ezt eleinte élvezik, de aztán rájönnek, hogy szükségük van a rendre. És a mi feladatunk az, hogy megmutassuk: itt vannak azok az igazságok, melyekre fel lehet építeni egy rendet.
Milyen lelkésznek lenni most az egyházban?
Nem könnyű. A mi egyházunk elég nagy, másfél millió ember tartozik bele, több száz lelkésszel. És sok különbség van köztük. Lehet, hogy ez jó, de szerintem nem így kellene lennie. Vannak sajnos olyan lelkészek, akik ugyan a Biblia alapján beszélnek, de azt csak mint egy ugródeszkául használják, hogy a maguk szociológiáját vagy pszichológiáját elmondhassák. És sokszor ki kell állni, hogy megmondjam a véleményem. De szerencsére azért nem vagyok egyedül.
Mekkora szabadsága van egy lelkésznek?
Nagy, nálunk a lelkész szabad. Bár ellenőrizni kellene egymást, és a presbitériumnak is a lelkészt. Ez a hitvallásunkban is benne van. De ez nem működik. De az igazi ellenőr maga Isten, és minden lelkésznek oda kell majd Elé állni. És kellemetlen pillanat lehet, ha majd azt hallja valaki, hogy te az én nevemben prédikáltál, de nem azt mondtad, amit én mondtam volna. Ezt szeretném én elkerülni. És nem is az a célom, hogy a presbitériumnak, vagy a lelkésztársaimnak megfeleljek, az Istennek akarok megfelelni.
Végül hadd kérdezzem a jövőbeni tervekről! Marad Újszegeden?
Igen, most egyáltalán nem tervezem, hogy elmenjek. Vannak problémáink, kinőttük az imatermünket, és szeretnénk építeni egy új templomot, de ez egy csoda lenne, ha sikerülne, méghozzá nem is kisebb fajta csoda. De én mindig olyan valamire számítok, amit nem lehet tervezni. És ha egy ember eljön ide, és megtér Krisztushoz, az szerintem sokkal fontosabb, mint több templom. Nem lehet a kettőt egy lapon említeni, hisz ő akkor megmenekül a pokoltól. Ezek a dolgok számomra mindig sokkal fontosabbak lesznek.
Tóth B. Krisztina
2002.
|
