Személyes állásfoglalás Cselényi László „kálvinizmusról” tartott eszmefuttatásához
Az utóbbi években – bár újra és újra nyugtalanító hírek érkeztek hozzám a Magyar Belmisszió Biatorbágy elnevezésű szervezet vezetőjének állításairól – szemet hunytam ezek felett és nem tanácsoltam el senkit attól, hogy a nevezett helyre menjen és részt vegyen az ottani rendezvényeken. Sőt…
Továbbra is csöndességben volnék és végezném napi feladataimat, ha … Ha az elmúlt napokban a nevezett szolgálat bibliaiskolai végzettségű vezetője, Cselényi László – immár nemcsak szűk körben, mint eddig tette, hanem a legszélesebb nyilvánosság előtt – nem osztotta volna meg a „kálvinizmusról” ill. a „kálvinizmus öt pontjáról”, a reformátorokról, reformátori hitvallásokról, egyháztörténelemről, egyes bibliai igehelyek valódi jelentéséről, református lelkipásztorokról és gyülekezetekről alkotott vélekedését.
E megszólalás azonban, minthogy éppen nevezett szolgálat vezetőjétől származik s ráadásul provokatív tévedéshalmazt tartalmaz, kényszerítve vagyok állást foglalni vele szemben. Állásfoglalásom egy református lelkipásztor egyéni álláspontja. Ennek közreadására Isten Lelke, az Ige szeretete, teológiai képzettségem, református lelkipásztori tisztségem és Isten népének szeretete jogosít fel és kötelez. Továbbá hangsúlyozom, hogy a szóban forgó előadás részleteinek „szakmai elemzésétől” itt és most el kell tekintenem, ám akit közelebbről érdekel egy ilyen alaposabb, részletekbe menő kritika, annak ajánlom három „kálvinista” lelkipásztor elemzését, ami hozzáférhető: https://www.youtube.com/watch?v=aB8yLz_rBbE&t=82s és https://www.youtube.com/watch?v=hDIFraGq-is&t=77s.
Nos, Cselényi László „előadása” elsősorban azért megdöbbentő számomra, mert az általa legfőképpen kritizált „kálvinizmus öt pontja” (szerinte egyik pont se állja meg a helyét) nem más, mint a bibliai kegyelemtan (egyszerűbben kifejezve: a bibliai evangélium) lényegének összefoglalása – a hamis evangéliummal szemben!
Aki csak egy kicsit is belemélyedt e dologba, az tudja, hogy a híres „öt pontban” kifejtett bibliai kegyelemtant azzal a hamis evangéliummal szemben fogalmazták meg, mely szerint a bűnös embernek – élve természetes képességeivel (pl. „szabad akarat”) – pontosan meghatározott vallásos cselekményeket lehet és kell végbe vinnie annak érdekében, hogy Isten kegyelmét, amit Jézus szerzett meg a kereszten – elnyerje. Ha a megkívánt jótetteket – amik különböző jellegűek lehetnek (a búcsúcédula vásárlástól a pontosan meghatározott lépésekből álló megtérésig) – pontosan teljesíti, akkor Isten könyörül rajta és újjászüli. Ha pedig az ember nem teszi meg amire képes és ami rajta áll, akkor Isten – bár szeretne – de nem könyörül rajta. Végeredményében a bűnös ember csak úgy üdvözülhet, ha megteszi a maga részét, miután Isten már megtette, ami ehhez kellett: adta egyszülött Fiát. Belátható, hogy e megközelítésben az ember üdve részben emberi érdem, részben Jézusért való isteni kegyelem, s így az üdvösségéért járó dicsőség is részben az emberé, és részben Istené.
Ezzel szemben a bibliai (reformátori) kegyelemtan azt hangsúlyozza, hogy egyedül Isten üdvözíti a bűnöst, akarata szerint Jézus vére érdeméért. E tanítás hangsúlyozza azt a bibliai igazságot, miszerint az ember önmagától semmit nem tehet üdvösségéért – merthogy az minden veleszületett képessége (értelem, érzelem, akarat) annyira megromlott a bűneset után, hogy képtelen a maga üdvéért bármit tenni. Örömhír azonban, hogy Isten nem képtelen ezt az üdvéért tehetetlen embert üdvözíteni, sőt mindent megtett és megtesz bűnösök üdvözüléséért: Ő váltotta meg őket Jézus által, Ő informálja őket szolgái által a szent evangéliumról (a bibliai evangélium hite nem zárja ki, hanem épp ellenkezőleg: szükségessé teszi az evangélizációt – megtérésre hívást (vö. Rm 9,13-23; ApCsel 16,31)), s azáltal, ill. Szent Lelkével hatalmasan munkálkodik bennük, hogy végül eljussanak a valódi hitre és belekapaszkodjanak az evangéliumba és az evangéliumban nekik hirdetett és felajánlott Jézusba, mint megváltó Urukba és hozzá térve, visszatérjenek Isten karjaiba! Kétségtelen bibliai kijelentés, hogy Isten ezt az üdvözítő munkát a világ teremtése előtt kiválasztottakban végzi el, amint erre – többek közt – az Ef 1,1-13 rávilágít, ahol arról olvasunk, hogy az Isten „mindent a maga tanácsából cselekszik” (Ef 1,11). Vagyis tetteinek egyedül az Ő döntése az oka, így az fog üdvözülni, akit Ő akar üdvözíteni: „Mert nem azé, aki akarja és nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené!” (Rm 9,16). Akiben Isten kimunkálta az újjászületést és hitet, ill. megtérést, abban munkálja azt is, hogy hitében megmaradjon, megszentelődjön és üdvözüljön! Ahogy a Szentlélek mondja: Ő az, „aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jókedvéből” (Fil 2,13). Isten aktivizálja azt, akiben munkálkodik és így az ember maga tér meg és él hitben, minden kényszer nélkül, mégis Isten Igéje és Lelke munkája következtében. Tehát amit valóban és teljesen az ember cselekszik e folyamatban - mindazt egyedül Istennek köszönheti és mindaz egyedül az Urat dicsőíti! Ezért magasztalja majd a mennyben is egyedül Őt az Ő népe, amint az a Jelenések könyvéből is kiviláglik (vö. Jel 5.). Az Úr gyermekei már itt a földön is így éneklik „Azt az éltet vágyom élni” című hallelujah énekben:
„Vonj, hogy el ne essem én itt, még a cél előtt.
Lelkem érzi gyöngeségit, Tőled vár erőt.
S mert Igéd éltet szerez, Lelkedtől szív ébredez,
Célt ha érek, zeng az ének: Isten műve ez!”
(Hallelujah 222.)
Belátható, hogy ebben a megközelítésben az üdv egyedül kegyelemből van és az ember üdvösségéért egyedül Istené a dicsőség, amit Ő nem oszt meg senki mással: „Én vagyok az ÚR, ez a nevem, nem adom dicsőségemet másnak ...” (Ézs 42,8).
Nos, Cselényi László megtámadta az előbb vázolt bibliai kegyelemtant és ami ezzel karöltve jár: letette voksát a hamis evangélium mellé, ill. azok mellé állt, akik a bibliai evangéliumot a történelem folyamán támadták: kezdve a törvényeskedő judaistákkal, folytatva a pelagianusokkal, majd az arminiánusokkal, ill. római-katolikusokkal, s a ma élő hétköznapi vallásos emberekkel, akik nem tudtak és tudnak belenyugodni abba, hogy ha egy ember üdvösségre jut, ott egyedül Istené a dicsőség! Éppen ez az, ami még Cselényi László helyes állításait is beárnyékolja, s ami mindenekelőtt és valójában provokatívvá, sőt tragikussá teszi szememben előadását.
A szóban forgó állásfoglalás attól válik még elviselhetetlenebbé a Szentírásban, bibliai teológiában vagy keresztyén dogmatikában és egyháztörténetben járatosabb ember számára, hogy az előadó, azon buzgalmában, hogy a hamis evangéliumot – aminek igazságáról természetesen meg van győződve – igazolja, számtalan bibliai igehelyet rosszul ért és félremagyaráz. Ezek a „bibliamagyarázatai” alapvetően tendenciózusak és szubjektívek. Ám ez még nem elég, hanem rezzenéstelen arccal nyílt történelemhamisítást követ el, elmerül Augustinus, Kálvin János, a dordrechti vagy westminsteri hitvallások alkotóinak alaptalan rágalmazásában, kiragadva a nevezetteket történelmi helyzetükből, sőt (!) az akkori korszak eretnek tévtanítóit - fátyolos hangon - mártírként tünteti fel. Mindemellett elköveti azt a kardinális hibát, hogy a reformátori hitvallási iratokat úgy interpretálja, mintha azok az általa fejtegetett hamis evangélium mellett szólnának s el akarja hitetni hallgatóságával, hogy azok az igazi reformátusok, akik az általa képviselt hamis evangéliumot hiszik. Vagyis arra vállalkozik, hogy újrafogalmazza a református identitást... Végezetül kimondva és kimondatlanul megbélyegzi a 20. századi magyarországi protestáns ébredés egykori evangélizátorait és tanítóit, vagy ma is élő, hitvalló lelkipásztorokat és gyülekezeti tagjaikat, akik – egyebek közt a Biblia Szövetséget is alkotják, vagy ezen kívül élnek és szolgálnak, mivelhogy merészeltek elszakadni a hamis evangéliumtól és visszatértek a kereszt evangéliumához. Visszatértek a bibliai (reformátori) kegyelemtanhoz és annak szellemében hirdetik Isten evangéliumát és hívnak megtérésre, bízva az Úr Lelke és a szent evangélium ujjászülő erejében!
Ezen „ámokfutással” szembesülve, ki kell mondanom a következőket:
- aki amellett a hamis evangélium mellett érvel, amit Pál ítélt el legelőször, majd amit elvetett úgy Augustinus, mint az összes reformátorok, beleértve a dordrechti és westminsteri atyákat és azóta élt kegyes hívőket – de amit vallottak a galáciabeli tévtanítók, a pelagiánus eretnekek, később az arminiánusok és mind a mai napig a római katolikusok – az eltévelyedett ember!
- aki láthatóan ellensége a tiszta bibliai evangéliumnak és hirdetőinek, egyúttal barátja a hamis evangéliumnak és annak tanítóinak, aki nem riad vissza se a téves igeértelmezésektől, se a történelemhamisítástól, se Istentől szeretett és megáldott személyek szó szerinti gyalázásától állításainak igazolására, azzal kapcsolatban Pál szavai irányadóak: „egy vagy két intés után” – amiben Cselényi Lászlónak volt része az elmúlt években – „kerülni kell”, abban a tudatban, hogy „az ilyen romlott és vétkezik, önmaga is kárhoztatva önmagát” (Tit 3,10-11).
- aki botránkozást kelt az apostoli tudomány körül – az apostolok egyike sem képviselte azt a tudományt, amit Cselényi László – arra nézve azt tanácsolja a Szentlélek: „Kérlek pedig titeket atyámfiai, vigyázzatok azokra, a kik szakadásokat és botránkozásokat okoznak a tudomány körül, melyet tanultatok; és azoktól hajoljatok el! Mert az ilyenek a mi Urunk Jézus Krisztusnak nem szolgálnak, hanem az ő hasuknak; és nyájas beszéddel, meg hizelkedéssel megcsalják az ártatlanoknak szívét.” (Rm 16,17-18).
- aki „ellene áll az igazságnak” s szavaiból egyenesen az következik, hogy szembe kell fordulni a bibliai evangéliummal, példát ad a helytelen igeértelmezésre, szembe fordít a bibliai igazságot képviselő lelkipásztorokkal és lelki testvérekkel s arra buzdít burkoltan, hogy el kell hagyni azt a református közösséget, amibe valaki tartozik – arra vonatkoztatható Pál szava, amit Jannes és Jambres kapcsán írt: „Miképpen pedig Jannes és Jambres ellene állottak Mózesnek, aképpen ezek is ellene állnak az igazságnak, megromlott elméjű, a hitre nézve nem becsületes emberek.” (2Tim 3,8)!
- akire pedig ráillik, nem csak egyik, hanem mindegyik jellemzés – az mindenféle vezetői szolgálatra alkalmatlan Isten népe körében! Bitorolhat ilyen pozíciót – félrevezetett elvbarátai elismerhetik s az Isten Országa nagy harcosának ítélhetik – de Isten népe körében önmagát nyilvánítja alkalmatlanná, hisz támadja a bibliai evangéliumot és annak valóban mártíriumot vállaló híveit és tanítóit, ellenben zászlajára tűzi s fennen hirdeti, az általa igaznak tartott szünergista (hamis) evangéliumot!
Mindezek tükrében a magam részéről kénytelen vagyok elhatárolódni Cselényi László mondanivalójától, maradva az apostoli tudomány mellett, s így Pál apostol, Kálvin János, Luther Márton, George Whitefield, C.H. Spurgeon, Müller György, R.C. Sproul, John Piper, John F. MacArthur, nagyapám Sipos István, Sebestyén Jenő, Czakó Jenő, édesapám, Sipos Ete Álmos és hozzájuk hasonló, áldott életű keresztyének társaságában!
E társaság tagjaként „a délvidékről” felhívom Cselényi László figyelmét arra, hogy ne tetézze a bajt azzal, hogy mártírnak kiáltja ki magát, elhitetve hívő emberekkel, hogy őt a legtisztább bibliai igazság hirdetéséért támadják! Nos, aki Cselényi Lászlónak ellentmond, az nem őt támadja, hanem azt, amit elmondott. S aki azt támadja, azért teszi, mert szavai által támadás érte a bibliai és reformátori tudományt, mégpedig nem valamely mellékes kérdésben, hanem éppen az evangélium pontján, ami e tudomány szíve! Akit pedig ezért kritikával illetnek, az nem mártír s azt nem az igazságért s nem Isten Országa építéséért üldözik! Ő, aki mélyen elítéli a filozófiát – ahol teológiát kellene látnia, ott is filozófiát kiált – nos, éppen ő az, aki a humanista filozófia által ihletett nézeteket képvisel az emberrel kapcsolatban, ráadásul ahhoz illő, hamis istenképet terjeszt, s mindeközben a legkisebb mértékben sem riad vissza a Szentírás kritizálásától! Akit téveszmékért üldöznek, az nem az isteni igazság és Isten Országa mártírja!
Azt is szívére helyezném, hogy „kár volt”! Kár volt a bibliai evangéliumot megtámadni a hamis evangélium kedvéért! Kár volt a reformátorokat – köztük az egyik legműveltebb, legmélyebb gondolkodású és hitű, s az Igéért, evangéliumért és gyülekezetéért legtöbbet szenvedő, a hittestvérei sorsát szívén viselő és egyébként visszahúzódó Kálvint – ugyanazokkal a hamis vádakkal illetni, amiket elsőként leggonoszabb ellenségei, bosszúból, rágalomként öntöttek rá! S nagy kár volt Isten maroknyi magyar népében a hívő testvéreket egymásnak ugrasztani – nem pedig a békességen munkálkodni – visszautasítva az évek során tett gesztusokat – akár a Biblia Szövetség részéről is! Tényleg, nagy kár volt!
Mindamellett sokakkal együtt őszintén kívánom, hogy az Úr nagy irgalmasságából adjon neki bűnbánatot és a hamisságtól, a bibliai és történeti igazsághoz való odafordulást. Ez esetben békességet talál lelkének, visszatalál a valódi keresztyének közösségébe, nem tévelyít másokat, hanem az igazság útjára vezet és áldás lehet a munkáján!
Amíg azonban nyilvánvaló tanújelét nem adja szívbeli megtérésének és vissza nem vonja, meg nem tagadja az előadásában elhangzott, már-már szétszálazhatatlan téveszméit (órákba telik, mire a fentebb említett három lelkipásztor a nagyjából 70-80 percbe sűrített zagyvaságot megpróbálja sorra megcáfolni …) addig valóban könnyekkel a szememben, de óva intek minden jó szándékú magyar, elsősorban református keresztyént attól, hogy támogatólag Cselényi László mellé álljon. Óvom őket attól, hogy a lelki megújulás vágyával biatorbágyi csendeshétre jelentkezzen, mást oda küldjön „megtérni”, azzal áltatva magát és másokat, hogy ott a magyar ébredés „forrása” található. Régen ez a hely ilyen volt – ma sajnos már nem az!
Végül javaslom minden keresztyén testvéremnek, hogy nyugodtan, imádságos szívvel vegye egyik kezébe a Bibliát, másik kezébe Kálvin Institútióját, vagy a Második Helvét Hitvallást, esetleg Luthernek a Szabad akaratról írt értekezését – különösen is figyelembe véve, hogy ezek nem filozófiai művek, hanem igemagyarázatok – és kezdje el őket tanulmányozni. Aki szeretné megismerni a kárhozatosnak kikiáltott kálvinizmus öt pontját, annak javaslom olvasásra az akkor még Visky Ferenc vezetése alatt álló erdélyi Bethánia Szövetség Koinonia Kiadója által 1997-ben kiadott füzetet, amit W. J. Seaton írt „A kálvinizmus öt pontja” címmel. Aki valósághű információkhoz szeretne jutni Kálvin János személye és munkássága felől, vegye kézbe Révész Imre vagy Pruzsinszky Pál józan hangvételű Kálvin életrajzait. Aki helyesen szeretné értelmezni a bibliai iratokat, az olvassa Gordon D. Fee-Douglas Stuart „Kétélű kard” (Harmat Kiadó) című művét. Építő irodalomnak javaslom R. C. Sproulnak az „Isten szentségéről” írt könyvét (Presbiteriánus Kiadó), J.I. Packer-nek „Az evangélizáció és Isten szuverenitása” c. klasszikusát (KIA). Aki tiszta igemagyarázatokat szeretne olvasni, vegye kézbe C.H. Spurgeon igemagyarázatait. S szeretné megismerni a valódi református identitást, az ne az identitásukat vesztett, de „reformátusnak” kikiáltott egzisztencialista teológusok lábai elé üljön, hanem olvassa el a „Mit jelent reformátusnak lenni?” című kiadványt John Richard de Witt tollából, amit ugyancsak az erdélyi Koinónia Kiadó jelentetett meg még 1996-ban. Aki pedig személyes bizonyságtételeket akar olvasni Isten Lelkének egy emberszívben való munkálkodásáról, annak hadd javasoljam – némi érthető elfogultsággal – Sipos Ete Álmosnak „Az igazsághoz ragaszkodva” című vallomását, amit a péceli Ébredés Alapítvány adott ki.
Aki ezekbe a könyvekbe el is merül – soha ne tévessze szem elől „a Könyvet”, a Szentírást – hanem a béreaiakhoz hasonlóan tegye imádságos szívvel mérlegre, amit olvas. S ha valamit nem ért, imádkozzon és kérdezzen nálánál bölcsebb és műveltebb embert, ne szégyelljen tanulni tőle! Aki viszont mélyebb bibliaismeretre vágyódik, azt szeretettel hívom a Biblia Szövetség kétéves bibliaiskolájába, Pécelre! Mindenekelőtt azonban azt tanácsolom, hogy ha már reformátusok vagyunk, akkor mindezeken túl maradjunk gyülekezetünk aktív és hívő tagjai, látogatói, szolgálói! Aki erre nem hajlandó – mondván, hogy ő „hívő” – attól szomorúsággal veszünk búcsút, de az ajtót nem zárjuk be mögötte. Ha viszont valaki rácsodálkozik reformátoraink bibliai megalapozottságú Isten- és Krisztus-központú hitére, kegyelemből való életére, szentségre törekvésére, emberségére, hűségére, alázatára és tanítására, aki ott marad köztünk, hogy együtt kövessük és hirdessük Krisztus evangéliumát nemzedékünknek és kultúránknak, azt szeretettel és hálás örömmel öleljük magunkhoz!
„Annakokáért a szabadságban, melyre minket Krisztus megszabadított, álljatok meg és ne
kötelezzétek meg magatokat ismét a szolgaságnak igájával!” (Gal 5,1)
Sipos Ete Zoltán
Szeged-Újszegedi
református lelkipásztor
Szeged, 2020. november 17.
|
