A National Geographic Society április 6-án Washingtonban – virágvasárnap előtt - a nyilvánosság elé tárt egy bőrkötésű, 26 oldalas kopt nyelvű kódexet, ami a Júdás evangéliuma címet viseli. A későbbiekben a National Geographic TV csatorna 160 országban, 27 nyelven sugározta az irat ismertetését, majd a National Geographic folyóirat, 2006. májusi számában terjedelmes cikket közöl a kódexről. 1 A kódexre, ami a Tchacos-kódex nevet viseli, 1970-ben találtak rá az egyiptomi Al-Minyánál, egy barlangban. Előbb Európába, majd az USA-ba került. Megpróbálták eladni, de nem sikerült, ezért 16 évig egy bank széfjében őrizték. Végül 2000-ben egy régiségkereskedő, Frieda Nussberger-Tchacos vásárolta meg. Ő átadta restaurálásra és fordításra a bázeli Maecenas Foundation for Ancient Art alapítványnak. A fordítást végző munkacsoport élén Rodolphe Kasser világhírű koptológus állt. Fáradtságos munkával igyekezetek összeállítani a kb. ezer darabra hullott s csaknem tönkrement iratot. Munkájukat a National Geographic öt éven keresztül támogatta. A munkák befejeződésével a kódex Egyiptomba kerül és az értékes leletet a kairói kopt múzeumban állítják ki. A kódex Júdás evangéliumán kívül még két iratot tartalmaz: egy Jakab című szöveget, mely már „Jakab első apokalipszise” címen ismert volt, illetve Péter Fülöphöz írt levelét”.
Júdás evangéliumának története
A kezünkben lévő irat keletkezési idejét egy szakértőkből álló csoport i.sz. 220 - 340 közé teszi, a megfelelő radiokarbon, tintaanalízis és multispektrális vizsgálatok elvégzése után.2 A szerzőjével kapcsolatban ezt írja NG: „ a szerző kilétéről nincsen tudomásunk… gnosztikus őskeresztyének írhatták, valamikor Máté, Márk, Lukács és János evangéliuma valamint 180 között.” 3
Itt kell megemlítenünk, hogy Iraeneus (i.sz. 140/50-200; Lyon püspöke), „Az eretnekségek ellen” írt több kötetes művében - említi, hogy létezik Júdás evangéliuma, de azt elmarasztalóan említi s az abban az időben keringő más evangéliumokkal együtt (Tamás evangéliuma, Mária evangéliuma) elutasítja és „kitalált történetnek” nevezi.
A most előkerült kézirat valószínűleg ennek, az eredetileg görögül írt Júdás evangéliumának kopt fordítása – ami 180 körül keletkezett - de ezt bizonyítani kell. G. Wurst: „Amennyiben a Tchacos-kódexben talált Júdás evangéliumáról bebizonyosodik, hogy annak a görög nyelvű Júdás evangéliumnak a fordítása, melyet Iraeneus, Kr.u. 180-ban a „Minden eretnekség cáfolata” című könyvében említ, akkor nagyot léphetünk előre az ősi gnoszticizmus megértésében. Ebben az esetben első alkalom, hogy alkalmunk nyílik a gnoszticizmus történetének Iraeneus előtti időszakát tanulmányozni.” (NG)
Júdás evangéliumának tartalma
A papiruszkézirat szövegének első sora így hangzik: „Ezek a titkos igék, melyeket Jézus iskarióti Júdásnak mondott….” 4 A szakértők szerint egyértelmű, hogy a Júdás evangéliuma gnosztikus szöveg, ami két nagy egységből áll. Az egyik: Jézus beszélgetése a tanítványokkal, a másik: Júdás és Jézus párbeszéde. A média úgy ismerteti az irat tartalmát, hogy abban Jézus maga vette rá Júdást, hogy elárulja, mert csak így tudta küldetését teljesíteni. Júdás csak nehezen vállalta szerepét – segítve ezzel Jézusnak. Júdás tehát nem volt pénzéhes áruló, aki megtagadta mindazt, amit három éven át Jézustól tanult, hanem ő volt az egyetlen, aki igazán megértette Jézust. Hős volt, aki a legnehezebb küldetést vállalta Jézusért: saját kérésére elárulta őt, hogy kivégezhessék s így lelke megszabadulhasson testétől, azaz szabaddá lehessen…
Hadd idézzem fel három szakértő véleményét a szöveg tartalmáról. Craig Evans (Wolfville Acadia Hittudományi Egyetem): „Júdás evangéliuma engedelmességgé formálja át az árulást. Jézus testének feláldozása valójában egyet jelent a mester üdvözítésével. Júdás ezért valóságos hőssé válik, akit irigyelnek, sőt átkoznak és kiközösítenek tanítványtársai”. (NG) Bart Ehrman (Észak - Carolina Egyetem ): „Ez az evangélium attól válik majd híressé – vagy talán hírhedtté – hogy az általa festett Júdás kép gyökeresen eltér a korábban ismerttől… Az itt bemutatott Júdás nem hitszegő, nem korrupt, nem a sátántól megszállt tanítvány, aki elárulta mesterét. Ebben az írásban Jézus legközelebbi barátjaként ismerjük meg….aki azért adja fel Jézust a hatóságoknak, mert az kifejezetten kérte erre.” (NG) Fr. Gaudard: „…Júdás rehabilitációja és Jézus legközelebbi, az árulásra kiválasztott tanítványként való ábrázolása által ez a szöveg nemcsak megkérdőjelezi a keresztyén hagyomány egyik legmélyebb gyökerű hiedelmét, de az antiszemitizmus eredő okát is semmissé teszi.” (NG)
Amint e véleményekből kitűnik, az újszövetségi beszámolókkal sem a Tchacos-kódex Jézus ábrázolása, sem Júdás ábrázolása, sem a köztük fennálló viszony bemutatása nem áll összhangban. Vagyis a kódex kitalált személyek, kitalált meséjét kínálja olvasóinak – még ha a kitalált személyek nevei ismerősen is csengenek a Biblia olvasói előtt. Ide illik a szöveg egyik kritikusának megállapítása: „A kezdeti bevezetőn és a szöveg végén kívül nincs olyan utalás, amely kapcsolatba hozható lenne a kanonikus evangéliumokkal.” 5
A szöveg tartalma egyértelműen elárulja, hogy szerzője gnosztikus gondolkodású. Ezért művében, a gnoszticizmus szellemében gondolkodó, a gnoszticizmus Prokrusztész – ágyába kényszerített Jézussal ill. Júdással találkozunk! Elképzelhető, hogy az író célja nem volt más, mint a gnosztikus eszméknek Jézus által történő utólagos igazolása. Ezzel kapcsolatos az egyik újságíró észrevétele: „A második században a különböző keresztyén csoportok saját írásművekkel igyekeztek hitelesíteni a többiekétől eltérő hitfelfogásukat és vallási gyakorlataikat. Evangéliumok egész sora látott napvilágot, melyeket gyakran apostolok nevében írtak, ezen álnéven közzétett írásokat egyik-másik szekta szentírásként imádta…. Ez az irat egy második századi alternatívát mutat fel Jézus és Júdás kapcsolatát illetően.” (NG) Ugyanerre a következtetésre jut a már idézett szakértő, Craig Evans is: „Erősen magán hordozza ugyan a 2. század megközelítési módját, de egy új kérdést is felvet: lehetséges, hogy ez a második századi írás, korábbi hagyományokon nyugvó korabeli gnosztikus elméletek propagandája érdekében készült?” (NG) „A Júdás – evangélium egyetlen szava sem tekinthető történelmileg hitelesnek.”6 Elfogadjuk rev. D. Senior (Chicago Katolikus teológiai únió) megállapítását: „Véleményem szerint Júdás evangéliumának jelentősége nem abban áll, hogy ez a második századi gnosztikus szöveg független történelmi információt nyújtana iskarióti Júdásról és a názáreti Jézushoz fűződő viszonyáról, és nem tartom valószínűnek, hogy ez az evangélium versenybe szállhatna az Újszövetség kanonikus evangéliumnak és egyéb írásainak történelmi és vallási állításaival.”(NG)
Mindebből arra következtethetünk, hogy a Júdás evangéliumában egy olyan Jézus ill. Júdás képpel találkozunk, melynek – a puszta neveken túl - semmi köze valóságos személyekhez és történelmi eseményekhez, annál szorosabban kapcsolódik viszont a gnosztikus eszmékhez. Manapság, némi fantáziával és szócsavarással Jézusból ugyanígy lehetne élenjáró pártvezért, Júdásból pedig őt támogató pártmunkást faragni, s megírni egy újabb „evangéliumot” – valamely ideológia igazolására… A média képviselői pedig felszólíthatnák a keresztyéneket arra, hogy ennek az újabb „evangéliumnak” fényében vizsgálják felül a Jézusról és Júdásról ápolt, az újszövetségi szem- és fültanúk beszámolóján nyugvó, tradicionális elgondolásaikat… A viccet félretéve: a Jézusról és Júdásról szóló bibliai beszámolók nem valamiféle filozófia igazolására született, történetietlen elbeszélések, hanem egyszerű és őszinte ténybeszámolók, két történelmi személyről és viszonyukról. Ilymódon nem is említhetők egy napon a Júdás evangéliumával! Összevethető-e egy tragikus mese és egy tragikus autóbaleset – szemtanúk által történő – előadása? Némely szenzációéhes újságírók mégis ezt a képtelenséget követik el: egy mesét - ténybeszámolóként akarnak eladni - széles és tudatlan olvasótáboruknak…
Jegyzetek a gnoszticizmusról
Júdás evangéliuma a média szalagcímeiben
A gnosztikus kéziratot hangzatos jelzőkkel illeti a média, hogy felhívják rá a figyelmet. National Geographic című újság címlapján olvashatjuk: „Júdás evangéliuma, Az apostol új arca” 28 A cikk élén ez áll: „Egy 1770 esztendő után előkerült ókori szöveg tanúsága szerint Jézust a legigazabb tanítványa árulta el.”29 A nevezett folyóirat honlapján pedig következő felvezető szöveget találhattuk: „Lehet, hogy Jézus maga rendezte meg saját kivégzését? A történelem egyik leggyűlöltebb szereplője új megvilágításba helyezi Jézus utolsó napjait…. Mi történik akkor, ha kezünkbe akad egy beszámoló, amely a feje tetejére állítja Jézus elárulásának történetét és az árulóból hőst csinál? … Júdás evangéliuma Jézus utolsó napjainak egy elveszettnek hitt verzióját tárja elénk, drámai jelenetkonstrukciók segítségével, melyek azon túl, hogy hiteles képet festenek a keresztyénség legkorábbi időszakának intrikáiról és politikájáról…” Az előzőkből kiderült, hogy a kézirat nem a valódi Júdást mutatja be, de ez nem zavarja az újságírókat abban, hogy Júdás „új arcáról”, sőt, „Júdás újjászületéséről” beszéljenek a kézirat kapcsán. Azt is láthattuk világos, hogy a kódex nem bír történeti hitelességgel: sem Jézus, sem Júdás, sem beszélgetésük tekintetében. A szöveg nem árul el semmit a a keresztyénség legkorábbi időszakáról – mivel nem is ez a témája. Az objektivitáshoz hozzátartozik az is, a Júdás evangéliumának „tálalása” a NG-ban is ellentmondásos. Egyszer úgy beszélnek a dokumentumról, mintha hiteles történeti beszámoló lenne, másszor pedig úgy, hogy természetesen egy koncepciózus és történetileg nem megbízható leírás. Ezzel a „lebegtetéssel”azonban sikerül elérniük, hogy az olvasók elbizonytalanodnak: akkor hát az újszövetségi evangéliumok, Júdással kapcsolatos beszámolói történetileg nem megbízhatóak, s a most előkerült irat alapján felül kell vizsgálnunk a Júdás személyével kapcsolatos, a bibliai evangéliumokon nyugvó, hagyományos elgondolásainkat?
A Magyar Nemzet: „Új elmélet Júdás árulásáról” címmel közli írását a kódexről. „A papiruszoldalakon lévő szöveg új megvilágításba helyezi Jézus tanítványának árulását, az apokrif evangélium szerint ugyanis Júdás nem árulta el Krisztust, hanem csak parancsát teljesítette.” 30 Ezzel az újság azt sugallja, mintha a négy újszövetségi evangélium beszámolói csak egy elméletet nyújtanának Júdás árulásáról, de most, azokkal szemben, most felmerült egy újabb, azokkal teljesen egyenrangú elmélet – holott erről szó sincsen.
Az MTV műsorajánlójában elhangzott: „… a hír meg fogja rengetni a keresztyénség egész 2000 éves tanítását. Júdás ismeretlen arcát ismerjük meg, ami megváltoztatja mindazt, amit a keresztyének róla állítottak.”31 Az ilyesféle mondatok azt a benyomást keltik a nézőkben, hogy a keresztyének eddig hazudtak nekik Júdással kapcsolatban és most minden okuk megvan a szégyenkezésre – holott erről valójában szó sincsen. Megnyugtathatjuk az MTV műsorajánlóit: a Bibliai beszámolókon nyugvó, 2000 éves Júdás - kép szilárdabb lábakon áll, minthogy egy ilyen, valószínűleg századokkal később keletkezett gnosztikus fikció azt megrendíthetné… Ők sem gondolhatják komolyan, hogy a keresztyének minden régebben, vagy újabban előkerülő, kétes eredetű és spekulációktól hemzsegő ókori irat fényében újra értelmeznék az evangélisták számtalan esetben történetileg hitelesnek bizonyult történeti beszámolóit!
A média mindeközben általában hallgat arról, hogy az újszövetségi evangéliumok - amik ugyancsak tájékoztatnak Júdásról - bizonyíthatóan az első században keletkeztek, vagyis olyanok írták őket, akik szem- és fültanúik voltak a Jézussal és Júdással kapcsolatos eseményeknek és személyesen ismerték őket. Amint azt az egyik legnagyobb szaktekintély, Sir F. Kenyon, a rendelkezésünkre álló újszövetségi kézirattöredékek egyik legnagyobb ismerője kijelentette: „Az eredeti fogalmazvány és a korunkra maradt megkorábbi kéziratbizonyíték dátuma közt valójában elhanyagolható lesz az időköz és az a kételyünk, hogy vajon a szent iratok lényegében úgy maradtak-e ránk, ahogy azokat eredetileg megírták, eltűnik. Igy tehát az újszövetségi könyvek hitelességét, tartalmának igaz voltát véglegesen megállapítottnak tekinthetjük.” 32 Júdás evangéliuma pedig a legjóhiszeműbb feltételezések szerint sem keletkezett 130-nál előbb, vagyis mindenképpen olyan korban íródott, amikor már bizonyosan nem éltek Jézus és Júdás kortársai. A média sokkal jobban tenné, ha az újszövetségi kéziratok hitelességét hangsúlyozná és nem azok hiteles üzenetének lejáratásán fáradozna!
Júdás evangéliumának sajtóvisszhangja
A magyar sajtóban napvilágot látott reakciók közül hármat szeretnék felidézni.
A Magyar Nemzetben 33 így nyilatkozott dr. Fabinyi Tamás, evangélikus teológiai tanár: „…tudományos körökben már volt előzménye az evangélium megjelenésének…a Biblia különböző könyveiben sem egységes a Júdásról kialakított kép. Máté evangéliumából az derül ki, hogy Júdás tragikus hős volt, míg az Apostolok Cselekedeteiben az olvasható: nem is biztos az ő öngyilkossága. Tehát a Szentírásban egyfajta pluralizmus érvényesül Júdás tekintetében, az új kézirat nem rengeti meg a Biblia alapjait.” Ha a napilap helyesen idézte a teológiai tanár szavait, akkor egyrészt elfogadjuk, hogy ez az irat nem rengeti meg a Biblia alapjait., másrészt azonban csodálkozva kérdezzük: vajon minek alapján állítja, hogy nem egységes a bibliai híradás Júdás személyéről, minek alapján nevezi tragikus hősnek, minek alapján mondja, hogy nem is biztos az öngyilkossága? Hiszen a bibliai híradások egybehangzón állítják, hogy Júdás 30 ezüstért elárulta Jézust, vagyis elmondta a Jézust megölni igyekvő zsidó vezetőknek, hogy hol és mikor foghatják el a legkisebb feltűnéssel. Látva azonban a zsidó vezetők eltökéltségét, hogy Jézust megölik, lelkiismerete megmozdult, tettét megbánta, s visszavitte árulásának díját a főpapoknak és véneknek. Ezt mondta: „Vétkeztem, hogy elárultam az ártatlan vért.” Azok ezt válaszolták neki: „ Mi közünk hozzá? A te dolgod.” (Mt 27,4) Eztán Júdás eldobta az ezüstpénzeket a templomban… Az ezüstöket felszedték a főpapok, de mint vérdíjat nem tették a templom kincsei közé, hanem – mintegy náluk bizományba elhelyezett összegből – később megvették belőle egy fazekasnak a földjét, mégpedig idegenek számára való temetőnek. Máté evangélista megjegyzi, hogy vérmezejének nevezik azt a mezőt, továbbá, hogy így teljesedett be Jeremiás próféta mondása, aki előre megmondta: „És vették a harminc ezüst pénzt, a megbecsültnek árát, akit Izrael fiai részéről megbecsültek és adák azt a fazekasnak mezejéért, amint az Úr rendelte volt nekem.” (Mt 27, 9-10) Júdás, miután a templomból távozott, felakasztotta magát, mégpedig ugyanazon a földön, amit később az ő pénzéből, az ő nevében vettek meg. A kötélről azonban idővel lezuhant „..és alázuhanván elhasadt középen és minden belső része kiomlott.” (ApCsel 1,18) Az ApCsel is megjegyzi, hogy azt a mezőt, tehát az idegenek temetőhelyét ’akeldamának’, azaz vérmezőnek nevezték a zsidók. (ApCsel1, 19b) Sőt: itt olvassuk azt is, hogy így beteljesült a Zsoltárok könyvének jövendölése: „Legyen az ő lakóhelye puszta és ne légyen lakó abban. És: az ő püspökségét más vegye el.” (ApCsel 1, 20)
A másik észrevétel református részről érkezett. A Reformátusok Lapjában34 olvashattuk a következőket: „Valakinek mindenképpen el kellett árulnia Jézust ahhoz, hogy értünk szenvedjen? Meggyőződésünk, hogy nem. Isten terveiben nem szerepel az ember bűne, mint szükséges feltétel. Az Ő akarata szerint Jézus vér és szenvedés nélkül is megválthatja a világot. A gonosz szőlőmunkások példázata is igazolja ezt a z állításunkat. Szerepel abban egy nagyon fontos szó, ami utal arra, hogy történhetett volna vér nélkül is a megváltás: Ez a szó árulkodik erről: „talán”. (Lk 20,13) Nem így történt, de Istent nem kötötte rendezői elvében az embereknek előre kiadott szerep (amely szerint Péternek meg kell tagadnia, Júdásnak el kell árulnia Jézust). A passió nem fátum volt, vagy előre megírt forgatókönyv. Nem eleve elrendelt szerepek és szereposztás szerint történt – akkor nincs és nem lenne személyes felelősége senkinek semmiért, sőt, hűségükért jutalmat kellene adni a pozitív és negatív hősöknek egyaránt. A Júdást felmentő fantáziák azért születtek és terjednek ma is, mert nehéz megértenünk és elfogadnunk a bűnnek ezt a tükrét, amit elénk mutat. Pedig átélünk mi is olykor árulást: barátságot, szerelmet, eszmét, ügyet, mindazt, ami nekünk szent, valaki elárulja. Pénzért vagy más nyereségért – szinte mindegy is – mert minden árulás fájdalmas lelepleződés … Nem Júdás írta és nem is evangélium, hanem egy izgalmas régészeti lelet, érdekes adalék a korai keresztyénségről.”
A Reformátusok Lapja, névtelenségbe burkolózó írója, helyesen állapítja meg, hogy a Júdás evangéliumát nem Júdás írta, nem is evangélium, hanem egy izgalmas régészeti lelet, de ugyanakkor mintha elfeledkezett volna néhány bibliai szövegről. Szerinte Jézust nem kellett elárulnia senkinek. Jézus szerint azonban ennek így kellett történnie! Jézus azt mondta, hogy be kell teljesednie az Írásnak, hogy „Aki az én kenyeremet eszi, az emelte fel sarkát ellenem.” ( Jn 13,18). Másutt pedig ezt mondja: „…akiket nekem adtál, megőrizém és senki el nem veszett közülük, csak a veszedelemnek fia, hogy az Írás beteljesüljön.” (Jn 17,12) Az Isten Lelke az ószövetségi írásokban ugyanis egyértelműen kijelentette, hogy a Messiást elárulják. Vagyis, mintha mégiscsak lenne valami „isteni forgatókönyve” a Jézussal kapcsolatos eseményeknek és ezek szerint bizony őt el kellett árulnia valakinek. Jézus passiójának egyébként számos más részlete is pontosan úgy történt, ahogyan előre megíratott – a cikkíró szerint nem létező – forgatókönyvben. Nem tudjuk, hogy a szerző honnan veszi, hogy a megváltás megtörténhetett volna vér és szenvedés nélkül is, amikor már az ótestamentum is, de maga Jézus is világosan ennek ellenkezőjét mondja! Nyilván akarhatta volna Isten a vér nélküli megváltást is, ez azonban csak spekuláció, mert saját kijelentése szerint nem úgy akarta, hanem vér és halál által. Jézus maga is tudta – élete során többször beszélt is róla – hogy kínhalált kell halnia az övéi megváltása érdekében. Éppen ezért történt Vele az, ami. Végül a bibliai eleve elrendelés tanításának teljes félreértéséről tanúskodnak a cikkíró azon megjegyzései, hogy az eleve elrendelés megszünteti az ember felelősségét. Ezzel szemben előbb magát Jézust hadd idézzük, aztán Péter apostolt: „Az embernek Fia elmegy, amint megíratott felőle, de jaj annak az embernek, aki az embernek Fiát elárulja; jobb lenne annak az embernek, ha nem született volna.”(Mk 14,21) Péter apostol pedig ezt mondta Jézusról és gyilkosairól jeruzsálemi beszédében: „… aki Istennek elvégzett tanácsából és rendeléséből adatott halálra, megragadván, gonosz kezeitekkel keresztfára feszítve megölétek.” (ApCsel 2, 23) Talán ez a két részlet is elég annak megvilágítására, hogy az eleve elrendelés nem szünteti meg az egyéni felelősséget – sem Júdás, sem senki más esetében – amint azt a cikkíró tévesen hiszi. Sajnos ez a cikk bibliaellenes állításokkal érvel a szóbanforgó bibliaellenes állításoktól hangos kódex és népszerűsítői ellen.
A harmadik észrevétel szerzője Gyöngyösi Csilla.35 Csak helyeselni tudjuk a következő megállapításait: „Jézus megváltó munkája, kettős természete (egyszerre Isten és ember) – amely a keresztyén egyházak alaphitvallása – Júdás indítékai okán nem csorbul.” A szöveg irodalmi formájáról szólva megállapítja: „Irodalmi színvonala – amennyire az angol fordításból következtetni lehet – még a gyengébb irodalmi alkotásokét sem üti meg. Nincs gondolatmenete, a mondatok összevissza, az írott szöveg logikáját figyelmen kívül hagyva következnek egymás után. Jézus sokszor nem Júdás, vagy a tanítványok feltett kérdéseire válaszol, hanem valami teljesen mást, oda nem illőt mond… Júdás evangéliuma irodalmi szempontból messze elmarad a kanonikus evangéliumok mögött, amelyek sajátságos teológiai szempontok alapján önmagában megálló, követhető, olvasmányos történetet mondanak el.” A cikkíró helyesen állapítja meg, hogy „… vagy Júdás evangéliuma hiteles, és akkor az Újszövetség teljes egészében kitaláció, tisztán a tanítványok szellemi terméke, vagy a Júdás evangéliumában található Jézus-képpel van a baj. A többi apokrif evangélium…legalább veszi magának a fáradtságot és megpróbál „evangéliumi stílusban” írni Jézusról, tehát felhasznál Jézus tanításából olyan gondolatokat, kifejezéseket, amelyekről tudhatjuk, hogy Jézustól származnak. Ebben az esetben azonban a Jézus szájába adott szövegek semmiben nem utalnak Jézusra. Ha a szerző nem írta volna bele a bevezetőbe, hogy Jézus kijelentéséről van szó, illetve Júdással beszélget, a szövegben magában semmi nem utalna erre.” A cikk zárómondata is találó: „A Júdás evangéliuma tehát sokkal inkább a korabeli gnosztikus elképzelésekről, mint a keresztyénség másféle értelmezési lehetőségéről szól. A szövegben sok az érdekes elem, de semmi olyasmi nincs, ami a keresztyénséget alapjaiban kérdőjelezné meg.” Az idézett cikknek – minden pozitívuma mellett – hátránya, hogy a liberális bibliakritika elavult hipotéziseit idézi fel a bibliai könyvek szerzőségével kapcsolatban. Pl. nem Mózes írta Mózes könyveit (Tóra), mert Mózes nem írhatta le saját halálát, másrészt Mózes korában „nem létezett héber írásbeliség”, illetve: a Mózes öt könyvének számos része sokkal később, a királyság korában íródott. Az Ószövetség könyvei közül hasonló megjegyzéseket tesz Ézsaiás könyvével kapcsolatban is, melyet legalább három szerzőnek tulajdonít. Nos, ezen hipotézisek részletes cáfolatára itt nem térhetünk ki. Csak néhány szó erejéig utalhatunk arra, hogy a konzervatív bibliakutatók leginkább azon a véleményen voltak, hogy Mózes halálát, vagyis a Tóra zárómondatait, Mózes közvetlen utóda, Józsué írta le. A cikkíró másik állításával kapcsolatban - Mózes korában nem létezett zsidó írásbeliség – nem jelenti azt, hogy Mózes, aki gyermekkora óta az egyiptomi fáraó udvarában nevelkedett – nem tudott írni. Ha nem is létezett zsidó írásbeliség – bár számomra kérdés, hogy ezen pontosan mit ért a cikkíró – attól függetlenül Mózes nyilvánvalóan tudhatott írni, sőt, bizonyára írt is könyvei tanulsága szerint! (2 Móz 17,14;24,4; 34,27-28; 5Móz31,9.22. 4 Móz 33,2; 2Móz39,30, 5Móz31, 19; ) Jézus - aki nem tévedett semmiben – ezt mondja róla: „Mert ha hinnétek Mózesnek, nekem is hinnétek; mert énrólam írt ő.” ( Jn 5,46) Jézus környezetében is általánosan ismert tény volt, hogy Mózes írt: „Mózes azt írta nekünk…” (Mk12,19) „…aki felől írt Mózes a törvényben…” (Jn 1,46) Azt, hogy a Tóra egyes részei századokkal Mózes halála után íródtak – kielégítően senki nem tudta bizonyítani. A cikkíró hasonló kijelentéseket kockáztat meg néhány újszövetségi könyvvel kapcsolatban is. Pál leveleivel kapcsolatban ezt írja: „… közülük többet nem Pál írt, hanem egy Pál szellemében író tanítvány, aki „kegyes szerénységgel” Pált nevezi meg szerzőnek.” Vagyis Pál levelei közül több is – pszeudepigráf – magyarul: hamisítvány. A cikkíró ugyanezt állítja János evangéliumával kapcsolatban is. Jellemző megállapítása: „Az ókorra ugyanis nem lehet alkalmazni a szerzőség mai felfogását, mely hitelességi kérdéssé teszi azt, hogy kicsoda is a szerző.” Ezt az érvet a liberális bibliakritikusok szeretik hangsúlyozni, mégpedig azért, hogy - minden kritikai megjegyzésük ellenére – megtarthassák a bibliai könyveket, a keresztyén hit megbízható alapjaiként. Nos, a bibliai szövegek, de azon kívüli keresztyén szövegek is tanúsítják, hogy az első keresztyén gyülekezeteket nagyon is érdekelte, hogy egy levél vagy evangélium hiteles szerzőtől származik vagy nem és a szerzőség igenis nagyon fontos szerepet játszott egy irat kanonizálódásának vonatkozásában is! Hallgassuk csak mit ír ezzel kapcsolatban a neves papirológus C. P Thiede: „ Sok kutató meg van győződve, hogy a szerző hamis megnevezése nem csalárd kísérlet arra, hogy az apostoli tekintélyt elorozzák, hanem a legjobb szándékkal meg akarnak felelni annak az igénynek, hogy az apostoli üzenetek hű közvetítői legyenek. Ha azonban …. Az összes résztvevő, hamisító és olvasó éppen úgy tudta, milyen játék folyt itt, akkor nem világos, hogy miért operáltak egy, kétségtelenül a nyolcadik parancsolatba ütjöző állítással, és hogyan merészkedett valaki úgy fellépni, mint egy apostol – ez kevélység, amitől maguk a korakeresztyén szerzők legnagyobbjai tudatosan óvtak mindenkit,, magukat is beleértve. (pl. Antiókhiai Ignatiosz: Rómaiakhoz írt levél 4,3; Polükarposz: A filippibeliekhez írt levele 6,3) … A pszeudepigráfikus levelek állítólag széleskörű és problémamentes elterjedése egyike a sokszor elismételt, de attól igazzá nem váló meséknek. …De nemcsak fölöttébb kétséges, hogy a keresztyének, akik ismerték a nyolcadik parancsolatot és akik tartották magukat a legmagasabb etikai-morális mércéhez, belementek volna aktívan vagy passzívan egy ilyen ködösítésbe az apostoli körlevelek esetében, amelyek a gyülekezeti rendet és a teológiai szakkérdéseket tárgyalták meg, tehát pontosan a parancsolatokhoz való hűség, az etikai, morális értékek kérdését. Épp az ellenkezőjét figyelhetjük meg, az ilyen praktikák elítélésének világos szándékát és a velük szembeni figyelmeztetést. A thesszalonikiakhoz írt 2. levélben…. Pál világosan fogalmaz:”…ne veszítsétek el egyhamar józanságotokat és ne rémítsen meg benneteket…sem a mi nevünkben elhangzó megnyilatkozás, sem valamely nekünk tulajdonított levél…” (2Th2, 2) … Hogy pontosan miként vizsgálták meg a korakeresztyénség idején, hogy egy levél valóban apostoli levél vagy sem…az ún. „Péter és Thekla aktái”-ból derül ki. Ezt a történetet Pál neve alatt jelentették meg, azonban kiderült, hogy szerzője egy megbízható presbiter volt…A gyülekezetben elfoglalt helye ellenére és annak dacára, hogy tulajdonképpen tévtanítást nem tudta rábizonyítani, tisztéből elmozdították. Tertulliánus, aki Kr.u. 190 körül leírja mindezt,, megnevezi a döntő okot: ez az ember papírra vetett egy írást, amelyet megtévesztően, Pál neve alatt hozott forgalomba. …Szerapion, aki Kr.u.180 körül Antiókhia püspöke volt- „ Az úgynevezett Péter – evangéliumról” című értekezésében vizsgálja az akkoriban elterjedt írást és megállapítja, hogy nem származhat Pétertől. Így summázza mondandóját: „Visszautasítjuk ezeket az írásokat, melyek megtévesztően az ő nevüket viselik.” (ti. az apostolokét) Még az ún. Muratori Kánon is, mely széles körben olvasott vagy elutasított írások töredékesen fennmaradt listája, egyértelműen azt mondja a 4. században, hogy hamisítások, ezért elutasították az állítólag Pál által az alexandriaiakhoz és laodikeaiakhoz írt leveleket. … a Muratori Kánonban az áll, ezeket a leveleket „nem vehetjük fel az egyetemes egyházba, mivel nem illő, hogy mézet méreggel keverjünk.” 36 Úgy vélem az előzők kellően alátámasztják, hogy az újszövetségi iratok szerzőségének kérdése egyáltalán nem játszott olyan mellékes szerepet, mint ahogy azt a bibliakritikusok azt láttatni szeretnék – sőt, állításaiknak éppen az ellenkezője igaz! Mindenesetre az ilyen és ehhez hasonló liberális bibliakritikai nézetekkel kapcsolatban érdemes megfontolnunk Blau Lajosnak, a Rabbiképző Intézet egykori világhírű igazgató tudósának szavait: „ …sok kritikus elvesztett minden érzéket a történelmi adatok irányában, és az emberi ész jósló képessége iránt oly magasfokú bizalmat tanúsít, amilyet sem a tudományos, sem a közönséges tapasztalat nem igazol. … A bibliakritika balszárnya korlátlan szabadsággal bánik a szent iratokkal, megbontja keretüket és megsemmisíti szövegüket. Van olyan kritikus is, kinek állítása szerint Ézsaiás könyvébe még 1900 és néhány év előtt interpolácziókat szúrtak be, anélkül, hogy ennek ellentmondtak volna. Ez tehát abban a korban történt volna, amikor Hillél és mellette számos írástudó élt, akik a prófétai írásokat, mint isteni kinyilatkoztatásokat tisztelték és minden szavukat már a népiskolában emlékezetükbe vésték. …A kritika, eme mértéket nem ismerő önbizalma ellen, mely a bibliai tudomány kebelében terpeszkedik, nyomatékosan kell hangsúlyozni, hogy egy tintacsepp hagyomány többet ér, mint egy tintatartónyi éleselméjűség és egy szem igazság, tanulságosabb, mint egy véka feltevés.”37
Zárszó
Mindezek tükrében szó sem lehet arról, hogy a Bibliát isteni tekintélynek tartó keresztyének, a gnosztikus Júdás evangéliuma történetietlen fikcióinak fényében felülbírálják a Jézusról és Júdásról a Szentírás kanonikus könyveiben eléjük táruló képet. Ha bárkit közelebbről érdekel Júdás személye, Jézussal való kapcsolata, tragédiája, tettének valódi mozgatórugói, életének tanulságai, annak javaslom elolvasásra dr. Szabó Pál, Júdás című művét, ami az Ébredés Alapítványnál jelent meg 2003-ban, s a Biblia Szövetség péceli székházában még megrendelhető. A tudósoknak azt kívánjuk, hogy kutassák örömmel és alaposan a Júdás evangéliumának nevezett régészeti különlegességet! Ugyanakkor szeretettel hadd tanácsoljuk nekik és minden kedves olvasónak, hogy kutassák és ismerjék meg egyre mélyebben - Jézus Krisztus evangéliumát – mert nem Júdás evangéliumában van a boldogság kulcsa, hanem Jézus Krisztus evangéliumában! Keresztyén testvéreinket pedig hadd intsük és bátorítsuk az Ige szavaival: „ Mert, hogyha az, aki jő, más Jézust prédikál, akit nem prédikáltunk, vagy más lelket vesztek, amit nem vettetek, vagy más evangéliumot, amit be nem fogadtatok, szépen eltűrnétek.” (2Kor 11, 4) „Mert nem mesterkélt meséket (mítoszokat) követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét, hanem, mint akik szemlélői voltunk az Ő nagyságának” (2Pét 1, 16) „Mert nem szégyellem a Krisztus evangéliumát, mert Istennek hatalma az minden hívőnek üdvösségére, zsidónak először, meg görögnek, mert az Isten igazsága jelentetik ki abban hitből hitbe, amint meg van írva: Az igaz ember pedig hitből él. Mert nyilván van az Isten haragja a mennyből az embereknek minden hitetlensége és hamissága ellen, akik az igazságot hamissággal feltartóztatják.” (Róm 1, 16-17)
Sípos Ete Zoltán
- A National Georgaphic honlapjáról származó információk a szövegben mindenhol NG-vel jelölve
- Magyar Nemzet, 2006. április 8. szám
- NG honlapja
- National Geographic, Magyarország, 2006. május, 53.oldal
- Gyöngyösi Csilla: Miért apokrif? A „Labor, Transindex” honlapon, május 7-én megjelent cikk
- National Geographic, 64.oldal
- Kurt Aland, Die Frühzeit der Kirche, Brunnen Verlag, 1990. 72.oldal
- Vanyó László, Ókeresztyén Egyházi Írók, Szent István Társulat, 76-77.oldal
- Vanyó, 79.oldal
- Giacomo Filoramo, A gnoszticizmus története, Kairosz Kiadó, 63. oldal
- G. Filoramo. 66.oldal.
- Vanyó, 78.oldal
- National Geographic, 61.oldal
- Vanyó, 78.oldal
- Vanyó, 81.oldal
- Vanyó, 80.oldal
- Vanyó, 80.oldal
- National Geographic, 56.oldal
- National Geographic, 63.oldal
- National Geographic, 63. oldal
- Vanyó, 79.oldal
- Vanyó, 81.oldal
- Gyöngyösi Cs.
- Gyöngyösi Cs.
- National Geographic, 51.oldal
- National Geographic, 61.oldal
- Kurt Aland, 73.oldal
- National Geographic, címlap
- National Geographic, 48-49.oldal
- MN, 2006. április 8. sz.
- Reformátusok Lapja, 2006. május 7. sz.
- F. F. Bruce, Az újszövetség megbízhatósága, , Evangéliumi Kiadó, 20.oldal
- MN, 2006. április 8. sz.
- Ref. Lapja
- Gyöngyösi Cs.
- Carsten Peter Thiede, Péter apostol nyomában, Trivium Kiadó 2005. 290-292.oldal
- Blau Lajos, Az óhéber könyv, Logos Kiadó, Budapest, 1996. 3.oldal
