Ég királynője vagy Szűz Mária?
Augusztus hónap a magyar katolikusság számára két egyházi ünnep kapcsán kiemelten fontos. Egyrészt augusztus 15-e, vagyis Szűz Mária mennybemenetele napjának megünneplése (assumptio), amikor is a római katolikus egyház dogmája szerint Mária test által vétetett föl a mennyekbe, hasonlóan Jézushoz, így nem látva romlást. Ez a katolikus ünnep Magyarországon a kommunista hatalomátvételig munkaszüneti napnak számított. Másrészről augusztus 20-án az államalapítás ünnepére emlékezünk. Ennek aktualitásaképp ajánlott megvizsgálni az Ige alapján, hogy mi igaz Szűz Máriáról, Jézus anyjáról, amivel egyet kell értenünk, továbbá mi az, amely emberi mítosz?
A Szűzanya az emberi elképzelések szerint
Ha egy katolikusnak a szemére vetnénk, hogy ő imádja Szűz Máriát, akkor rögtön azzal védekezne, hogy ő „csupán” tiszteli őt, nem imádja, mint a Szentháromságistent. A katolikus egyházi nyelvezet megkülönbözteti az imádat („latria”), a tisztelet („dulia”), illetve a Szűzanya-tisztelet („hyperdulia”) fogalmait. A középső fogalmat a szentekkel kapcsolatosan használják, míg a Szűzanya „hyperdulia”-ja kitüntetett szereppel bír a könyörgések során. A Szűzanya-tisztelet egyik sarokpontja, hogy ő Krisztus Jézus mellett az ún. társmegváltó („coredemptrix”) és egyben Fia kegyelmének közvetítője („mediatrix”), egy „második Éva”. Ha Krisztushoz kíván szólni egy imádkozó katolikus, akkor jobb, hogyha a Szűzanyához intézett könyörgések által teszi, mert egy közvetlenül Krisztushoz való fordulásban Isten ítéletét fordítaná maga ellen, ahogyan erről Liguori (Szent) Alfonz ír a Szűz Mária dicsősége c. művében. Jóllehet fogalmak szintjén különbséget tesz a katolikus hit imádat és tisztelet között, azonban a gyakorlatban komoly imádatként csapódik le mindez, több ízben jelenésekkel, lelki megtapasztalásokkal, amelyeknek az egészséges bibliai tanításhoz vajmi kevés közük van. Akkor is, hogyha az illető azt elsőre pozitívnak tapasztalja.
"Még ha az egyház hivatalosan állást foglalt is a pogány istenekkel és istennőkel szemben, a 4. századtól kezdve valósággal áradnak a csak felületesen keresztyénné lett tömegek az egyházba. Nem is kellett mást tenniük, mint imádságukban a pogány istenneveket keresztyén szentek nevével helyettesíteni, hogy azok az imádságok egyszerre keresztyének legyenek. Az antik istenek egyre inkább emberformájúak lettek, az emberi "szentek" pedig egyre istenibbek, úgy hogy az átállás simán ment. A kialakuló államegyházban Mária képe közeledni kezdett az antik népek pogány "istenanyjáéhoz". Egyes ókeresztyén katakombák faliképein Mária ábrázolása feltűnően hasonlít Íziszéhez. [...] Mellesleg megjegyezve az efféle jelenségeknek semmi közük nincs az Újszövetség Máriájához, vagy Istenhez. Ezek sokkal inkább démoni hatalmasságok kitörései." (Peter H. Uhlmann: Róma tantételei a Biblia fényében. Authenticus Kiadó, 1993. 77-78., 84.)
Egy néhai zen buddhista szabadgondolkodó a René Guénon-féle tradicionális létszemlélet alapján megközelítve a kérdést, az alábbi megállapításokat tette vallási „együttlátásával”. Ennek fényében más megvilágítást nyer a „Mennyek Királynőjének”, „Minden Eretnekség Eltiprójának” alakja:
"A keresztény mitológiában az Istenanya alakja majdnem olyan jelentőséggel bír, mint Krisztusé, s úgy tűnik, olykor a népi vallásosság még ennél is magasabb méltóságra kívánta emelni. Minden szempontból – legyen az teológiai, történelmi vagy metafizikai – döntő szerepet tölt be a kereszténységben, hiszen nélküle nem lett volna Krisztus. Engedelmes beleegyezése – "legyen nekem a te igéd szerint" – a megtestesülés szükségszerű feltétele, így ő a létfontosságú híd halál és élet, bűn és szentség között – minden kegyelem közvetítője (Mediatrix Gratiarum Omnium), akinek a szellemre való nyitottsága révén a megváltás csodája beteljesedhet. Meglehetősen nyilvánvaló módon ő veszi át Ízisz, Asztarté [!!!], Ceres, Aphrodité, Kübelé, Inanna, Májá-Sakti és a Föld minden más nagy ókori anyaistennőjének a helyét; a katolikus vallásosság ugyanis felruházta ezek címeivel is – Isten anyja és a mennyek királynője.” (Alan Watts: Mítosz és rítus a kereszténységben. Polaris, 2020. 115-117.)
Az igazi Szűz Mária az Ige szerint
A Szent Biblia világosan leírja, hogy Szűz Mária, aki Krisztus Jézus földi megtestesülésében szerepet kapott, az Úrnak szolgálóleánya, akit kegyelembe fogadott az Isten (Lk.1:28,38.). Minden keresztyén, protestáns bibliafordítás eredeti jelentésében adja vissza az ógörög szöveget, miszerint Isten „kegyelembe fogadott”-tá tette Szűz Máriát, nem pedig „kegyelemmel teljes”-sé! Utóbbi téves fordítás a latin Vulgata alapján történt, amelyet majdnem minden katolikus bibliafordítás használ.
Az ég királynője és a napba öltözött asszony az Ige szerint
Két dologra kell kitérni, az egyik kevésbé ismert. Nevezetesen, hogy találunk-e utalást a Szűzanya-tiszteletre, amely úgymond egy ószövetségi előképpel „előre mutatna” rá. Igen, találunk az Igében ilyen utalást, csak éppen negatív előjellel, és az Igében elhangzó leírások igen hasonlítanak ahhoz a vallásos tisztelethez, amivel a Mennyek (Ég) Királynőjét milliók tisztelik:
„Nem látod-é te: mit cselekesznek ők Júda városaiban és Jeruzsálem utczáin? A fiak fát szedegetnek, az atyák gyujtják a tüzet, az asszonyok pedig dagasztanak, hogy az ég királynőjének béleseket készítsenek, és az idegen isteneknek italáldozatokkal áldoznak, hogy engem felingereljenek. Avagy engem ingerelnek-é ők, azt mondja az Úr, és nem magokat-é, hogy gyalázat borítsa arczukat? Abban a dologban, a mi végett szóltál nékünk az Úr nevében, nem hallgatunk reád; Hanem csak azt cselekeszszük, a mit mi a mi szánkkal fogadtunk, hogy füstölő áldozatot viszünk az ég királynéjának, és néki italáldozattal áldozunk, miképen cselekedtünk mi és a mi atyáink és a mi királyaink és a mi fejedelmeink Júda városaiban és Jeruzsálemnek utczáin, mert akkor beteltünk kenyérrel, és jó dolgunk volt, és semmi rosszat nem láttunk. De a mióta nem áldozunk többé az ég királynéjának füstöléssel, és nem viszünk néki italáldozatot: mindenben szűkölködünk, és fegyver és éhség miatt emésztetünk. És hogyha mi az ég királynéjának füstölve áldozunk és néki italáldozatot viszünk: vajjon a mi férjeink híre nélkül csinálunk-é néki béleseket, hogy őt tiszteljük, és néki itali áldozatot vigyünk?” (Jer.7:17-19.;44:16-19.)
A Jel.12:1-6-ban szereplő napba öltözött asszony, akinek fején tizenkét csillagú korona van, és a sárkány elől a pusztába menekül az Isten által készített helyre, valójában Krisztus Egyháza, a láthatatlan Egyház, a szentek közössége. Minden szorongattatással, üldöztetéssel, reménnyel és áldással! És a Jelenések könyvében sem valamilyen istenanyán van a hangsúly; hanem Krisztuson, aki „vasvesszővel legeltet minden nemzetet”, és az Isten trónjához ragadtatott el.
„Akkor monda Mária: Magasztalja az én lelkem az Urat, És örvendez az én lelkem az én megtartó Istenemben. Mert reá tekintett az ő szolgáló leányának alázatos állapotjára; mert ímé mostantól fogva boldognak mondanak engem minden nemzetségek. Mert nagy dolgokat cselekedék velem a Hatalmas; és szent az ő neve! És az ő irgalmassága nemzetségről nemzetségre vagyon azokon, a kik őt félik.” (Lk.1:46-50.)
Viknyédi Balázs
|
