Szeged-Újszegedi Református Egyházközség

 

Csillag született!

Keresztyénként ezen a karácsonyon a Csillagra gondolunk... Arra, Aki így mutatkozott be: „Én vagyok ama fényes hajnali csillag” (Jel 22,16) s Akinek személyében beteljesedett az ősi jövendölés: „…csillag származik Jákóbból…” (4Móz 24,17). Nem véletlen, hogy földre érkezését a rendkívüli betlehemi csillag jelezte kelet bölcs vezetői előtt.

Ide érkezett és itt járt-kelt köztünk a názáreti Jézus „csillag” s ragyogott mindenkire, fényt hozva sötét szívekbe s életekbe! Jóságának, igazságának, tisztaságának, szeretetének sugarai ragyogtak bölcsre és pásztorra, betegekre, kiközösítettekre, elnyomottakra, bűnösökre éppúgy, mint a vallásos csúcs-kegyesekre. S bizony, ahogy régen volt, úgy van ma is: Ő ragyog ránk a bibliai-újszövetségi szem- és fültanúk beszámolóiból is!

Fénye ma is beragyog a gazdasági válságoktól, véres háborúktól, aljas hazugságoktól, világuralmi törekvésektől megsötétült, reménytelen embervilágunkba!

Fénye ma is szétoszlatja a szívbeli kétségbeesés, reménytelenség, félelem sötétségét és egyúttal lelki békét, örömöt, biztonságot és szabadságot ad!

Fénye ma is hazavezet lelki otthonukat vesztett hajláktalan embereket: általa visszajuthatunk az önistenítő, bűnterhelt és értelmetlen életből – szerető, kegyelmes mennyei Édesatyánkhoz, akinél békességben elrendeződhet és kiteljesedhet földi életünk, sőt örök üdvösségre juthatunk!

Fénye ma is szeretetben-békességben egyesít egymással – gyűlölettel telt, véres háborúban álló embereket!

Ő a mi Csillagunk! Ő életünk és létünk egyedüli Megváltója! Csak Általa van szabadulásunk mindattól, ami megnyomorítja életünk, s csak Általa találunk rá mindarra a jóra, ami kerek egésszé, boldoggá teszi földi életünket! Sőt: Ő örök boldogságunk garanciája!

Ezért bizzatok Őbenne és kövessétek bátran - akárcsak régen a napkeleti bölcsek követték a betlehemi csillagot!

S közben énekeljünk a költővel:

„A szeleknek lengő szárnyán,
vizek felett bátran szállván:
zengedezünk Néked szép csillag.

Mikor ez a csillag kigyúlt,
a többi mind elhalványult:
zengedezzünk Néked szép csillag!

Igazságnak szép útjára,
odahullik fénysugára:
zengedezzünk Néked szép csillag!”


(Füle Lajos)


Áldott adventet és karácsonyi ünnepeket kívánunk Mindnyájuknak!



Szeged-Újszegedi Református Egyházközség
Sipos Ete Zoltán
lelkipásztor

Alapítványunk ismertető kiadványa letölthető.


Együtt Jézus Krisztus dicsőségéért.
Hívunk, befogadunk, tanítunk.

Észrevételeivel és kérdéseivel forduljon hozzánk! © 2002-2014 Szeged-Újszegedi Református Egyházközség